SZEGED VÁROS KÖZÖSSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZAT

„Az esélyteremtő Wesley János Általános és Középiskola tanulóiért” Közhasznú Alapítvány a Szeged Város Közösségéért Közalapítvány 2021-es pályázati keretének 120.000 forintos támogatásával, 197.310 forint önerő felhasználásával 2021. december 6. és december 11. között megrendezte a Wesley Iskolában Tudományos Hetet rendezett.

A pályázat keretében megrendezett program segítségével tudományos szemléltető eszközök beszerzésén keresztül Alapítványunk hozzájárult az iskola tárgyi feltételeinek fejlesztéséhez, ugyanakkor az elavult szemléltető eszközök cseréjén túl a tudományos hét programjaival a résztvevők számára maradandó tudást és élményt is nyújtani kívántunk. Az iskolai tanulóinak többsége tanulási nehézségekkel küszködik, így a szemléltetés, az interaktív oktatási programok nagy segítségükre vannak a tananyag elsajátításában. Ennek érdekében számos oktatási szemléltető eszköz és 2
darab programozható robot került beszerzésre, melyeket a Tudományos hét programja során mutattunk be diákjainknak. A hét folyamán délelőttönként a tanórák alkalmával ismerkedtek a gyerekek az eszközökkel, amit délutánonként a napköziben folytattak a robotokkal való ismerkedés, azokkal való szabad játék alkalmával.

A Tudományos hét zárónapján, 2021. december 11-én az általános iskolások az iskola 5 tantermében kialakított állomásán ismerkedtek a földrajz, biológia, fizika, technika és „tükrök trükkök” rejtelmeivel, míg a gimnazisták külsős helyszínen az ELI ALPS kutatóintézetben vettek részt egy természettudományos programon.

Iskolánkban a „Tudományos Hét” megvalósulását a Szeged Város Közösségéért Közalapítvány támogatta