A szalagtűzéshez hasonlóan rendhagyó volt a 12. osztály idei búcsúzó ünnepsége is. A tanterem, a tábla szépen feldíszítve várta a tanulókat. A 11. osztály és osztályfőnöke gondoskodott róla, hogy mindenki kapjon egy szál rózsát és hozzá kedves szavakat.
A tarisznyákat kikészítették az asztalra és csak úgy kattogott a fényképezőgép, a maszkos kis arcok pedig” talán” mosolyogtak.
Meghitt, szomorú, vidám és szorongó hangulatban egymás után érkeztek a tanulók.
Elbúcsúztak igazgatónőtől, Ormándiné Nógrádi Erikától, igazgató helyettes asszonytól, Balogh Ágnestől és a Fenntartó képviselőjétől, a Dél – alföldi régió, vezető lelkészétől ,ifjabb Iványi Gábortól .
A 14 tanuló és osztályfőnökük halk zene mellet kisétált az udvarra, ahol a szülők- meghatározott távolságban egymástól- betartva a járványügyi előírásokat, visszafojtott lélegzettel nézték gyermekeiket.
Eljött ez a perc is.
Igazgatói beszéd, oklevél, ajándékok, versek, zene, búcsúzó gondolatok. Sütött a nap, langyos szél fújdogált, merengő hangulat uralkodott az udvaron. Az osztályfőnök még utoljára végignézett a csoporton. Ennyi, most jön a neheze. Érettség, megmérettetés, izgalom, megérte-e ennyit küszködni? Igen. Mindig megéri. Szép volt minden. Az ünneplők lassan hazamennek. Egy-két tanuló halkan megjegyzi, azért kár, hogy ez is ilyen „más” volt.
Még a végén kiderül, hogy szeretjük a hagyományokat.
Minden iskolai ünnepség úgy jó, ahogy van.