Szent-Györgyi Albert Agóra

Szeged, Kálvária sgt. 23.

 

                                    Őszi programajánlat általános iskolai osztályközösségek számára

 

A Szent-Györgyi Albert Agóra  2020. szeptemberében folytatja tovább tevékenységét, amelyben lehetőségeinkhez mérten szeretnénk segíteni az iskolák oktató-nevelő munkáját.

Szeretnénk kinyilvánítani, hogy intézményünkben maximálisan törekszünk a résztvevők  egészségének védelmére és  arra, hogy a résztvevők biztonságban végezhessék tevékenységüket.

A felsorolt foglalkozásokon egyszerre egy-egy osztályközösséget, vagy együtt érkező közösséget várunk!

A programok jelentős részét a szabadban, vagy olyan termekben fogjuk tartani, ahol megfelelő és gyakori a szellőzés.

 

Osztályközösségeknek szánt programajánlatunk a következő:

 

 

Alsó tagozatosoknak ajánljuk:

  1. Vendégségben a Kincskereső Kisködmön osztálytermében:

    Egy korhű padokkal és felszereléssel berendezett osztályteremben várjuk a gyerekeket, akik kipróbálhatják milyen  igazi tintával és tollal írni, hogyan kell számolni az abacussal, és milyen egy palatábla. A foglalkozás 3 részből áll, forgószínpad szerűen valósítjuk meg.

Az osztálytermi részen kívül lesz könyvtári foglalkozás Móra Ferenchez kapcsolódóan és a szabadban történő irodalmi kincskeresés is.

Lehetőség van arra is, hogy az osztály tanítóival a foglalkozást követően egy egész délelőttöt ebben a teremben töltsenek.

A foglalkozás időtartama: 2 tanóra vagy egész délelőtt.

Ajánlott korosztály: 1- 4. osztály

Részvételi díja: 500Ft/fő

A foglalkozás igénybe vehető: Hétköznap, délelőtt, délután. / 8.00-16.00-ig/

 

 

  1. Természetismereti 7 próba az Agóra udvarán.

    Környezetismerettel, természetismerettel, gyógynövényekkel, teákkal,  egyszerűen elvégezhető  kísérletekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek. Az Agóra udvarán- a szabadban- helyszíneken feladatok, játékosan  elsajátítható információk várják az osztályközösségeket.

 

A foglalkozás időtartama: kb. 2 óra

Ajánlott korosztály:  2-3-4. osztály

Részvételi díja: 700 Ft/ fő

A foglalkozás igénybe vehető: Szerda délelőtt  8.00-12.00-ig  és pénteken 13.00-tól-16.00-ig

 

 

Felső tagozatosoknak ajánljuk:

  1. Természetismereti 7 próba az Agóra udvarán.

    Környezetismerettel, természetismerettel, gyógynövényekkel, teákkal,  egyszerűen elvégezhető  fizikai, kémiai kísérletekkel, mikroszkópokkal,  ismerkedhetnek meg a gyerekek.

Az Agóra udvarán- a szabadban- helyszíneken feladatok, játékosan  elsajátítható információk várják az osztályközösségeket.

A foglalkozás időtartama: kb. 2 óra

Ajánlott korosztály: 5-6-7-8.  osztály

Részvételi díja: 700 Ft/ fő

A foglalkozás igénybe vehető: Szerda délelőtt  8.00-12.00-ig  és pénteken 13.00-tól-16.00-ig

 

  1. Szeged programcsomag- városismereti vetélkedő és a szegedi papucshoz kapcsolódó ismeretek.

 A jelentkező osztályközösségek  játékos városismereti vetélkedő részesei lehetnek.

A Szeged ismeret épületeihez, helyszíneihez, szobraihoz, történeteihez, legendáihoz kapcsolódó városismereti vetélkedő az Agórából indul és ide érkezik vissza.

Minden helyszínen az információk felkutatásával, feladatok megoldásával hasznos ismeretekre tesznek szert a diákok.

A  városban történő közlekedés – egyik – másik helyszín között- biztonságosan osztályközösségben történik.

A programcsomag időtartama: minimum 2 óra és maximum 4 óra.

/ A programot annyi időtartamra állítjuk össze, amennyit az osztály itt tud tölteni./

Ajánlott korosztály: 4-5-6-7-8. osztályosok.

Részvételi díja:500 Ft/fő

A foglalkozás igénybe vehető: Hétköznap, délelőtt, délután.8.00-16.00-ig

 

  1. Játékos matematikai- informatikai 7 próba

Helyszíne: Az Informatika Történeti Kiállítás a Szent- Györgyi Albert Agórában.

/ A II. emeleten sok terasszal, udvarral. /

Érdekes matematikai helyszínek, feladatok, informatikai információk elsajátítása  játékos formában várja a résztvevőket.

Ajánlott korosztály: 5-6-7-8. osztály

A foglalkozás időtartama: 2- 3 tanóra.

Részvételi díja:700 Ft/fő

A foglalkozás igénybe vehető: Hétköznap, délelőtt, délután, 8.00-16.00-ig

 

  1. Fizikai kísérletbemutató a szabadban

 Helyszíne: Az Agóra udvara

Fizikai törvényszerűségeket szemléltető kísérletekre várjuk az érdeklődőket.

Ajánlott korosztály: 6-7-8. osztály

A foglalkozás időtartama: 1  tanóra, előre egyeztetett időpontban

Részvételi díja: 500 Ft/fő

 

  1. Régi táncok- tánctörténeti foglalkozás és tánctanítás

Helyszíne: Szent-Györgyi Albert Agóra

A foglalkozást Lázár György táncpedagógus vezeti.

A  programon belül választható, vagy reneszánsz  vagy európai magyar táncok tanítása, vagy a két tánctípus vegyíthető. A résztvevők megismerkedhetnek a tánctörténettel, videóanyagot tekinthetnek meg és táncot tanulhatnak.

A tánctanítás a megfelelő biztonsági szabályok betartásával történik.

A foglalkozás időtartama: 45-50 perc

A foglalkozás részvételi díja: 500 Ft/fő/ alkalom

A foglalkozás igénybe vehető: kedd, csütörtök 10.00-16.00-ig

A foglalkozás időpontját személyesen az oktatóval kell egyeztetni: Lázár György 06/30/ 92-55-675

 

 

A foglalkozásokra a kért időpont előtt legalább- lehetőség szerint 1 héttel korábban lehet jelentkezni.

Időpont egyeztetése, bejelentkezés:

Gila Gabriella 06/70/ 336-70-63

 

Évindító programfüzet 2020/2021

 

 

                                    Szeretettel várjuk a jelentkező osztályközösségeket!

 

 

                                                                       A Szent-Györgyi Albert Agóra munkatársai

Szeged, 2020. szeptember 4.