2015 januárjában érkezett iskolánkba a most végzős 12. osztály. A szalagtűző műsoruk és a szalagavató báljuk 2017.január 20-án került megrendezésre az iskola tornatermében. Az előkészületek már a tanév elején megkezdődtek: 7 táncos pár angol keringővel készült a bál megnyitására. Sok ember jól összehangolt munkájára volt szükség, hogy a szalagavató bál megvalósulhasson. A rendezvény napjára a tornaterem igazi bálteremmé változott, a 12.osztály tanulói családtagjaikkal és tanáraikkal méltó módon ünnepelhették meg életük e fontos eseményét. A szalagtűző műsorral a 11.osztály tanulói készültek, melyet  a szalagtűzés követett. A végzős diákok, osztályfőnökük, valamint igazgató asszony köszöntő szavai után a nyitótáncban gyönyörködhettek a megjelentek. A vacsora elfogyasztása után táncos mulatság vette kezdetét. Köszönet illet minden közreműködőt, segítőt, szervezőt, hogy ez az esemény ilyen színvonalasan megvalósulhatott.

A végzősöknek Ady Endre, ill. Aranyosi Ervin szavait idézve kívánunk sikeres érettségi vizsgát és boldog életet!

„Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra.”
„Ne aranyat gyűjts, ne kincseket, ezen a szép világon, maradj meg inkább embernek mindig, és bármi áron.”

 

<<<galéria>>>