Óvoda – Hírek


Iskolánk idén is ünnepélyes keretek között nyitotta meg az új tanévet. Igazgatónőnk, Trócsányi Anikó szeretettel köszöntötte az új és régi diákjainkat, szüleiket, a pedagógusokat és vendégeinket Dr. Iványi Gábort, fenntartó egyházunk elnökét, ifj. Iványi Gábort, iskolánk lelkészét és Dr. Frank Kline, az amerikai egyetem Program Menedzserét. Iskolába hívogató és tanulásra […]

Tanévnyitó 2019/2020






     A téli szünet előtti utolsó délelőttöt már a karácsonyra való hangolódással töltöttük. Az osztályok saját kis közösségeikben gyertyagyújtással, adventi zenékkel, süteménnyel ünnepeltek, majd a kisebbek rajzfilmet, mesefilmet, a nagyobbak családi filmet nézhettek a szeretet, az összetartozás, a felelősségvállalás erejéről. Az ebédlőben gyümölcs-party várta a gyerekeket, mandarin, banán, narancs, alma […]

Karácsony 2016-2017


Iskolánkba 2018. december 5-én érkezett a Mikulás. Az Angyalka csoport énekkel és verssel köszöntötte. Az alsó tagozatos tanulók egy mesejátékot kaptak és az előadás végén a Mikulás kiosztotta a csomagokat is. A felső tagozatos és gimnáziumi tanulók tudásukról és bátorságukról tettek tanúbizonyságot a délelőtt folyamán a Krampuszoknak. Bujdos Katalin és […]

Mikulás (2018-2019)



Kedves látogatók! Iskolánk 2018. november 14-én az első 3 tanítási órában, 08:00 – 11:00 óra között nyílt napot tart, melyen szeretettel várja az érdeklődő szülőket. A látogatók betekinthetnek az iskola életébe, tanóráiba és azt is láthatják hogyan töltik a gyerekek a várva várt tanórák közötti szünetet a folyamatosan szépülő iskolaudvarunkon. […]

Nyílt nap 2018-ban is!


Tájékoztatjuk Önöket, hogy az első félévben az ebédbefizetés napjai a következőek:   szeptember 26.                                  (szerda)    7.30-16.30          pótbefizetés: szeptember 28.     (péntek)   8.00-15.00 október 24.                                        (szerda)    7.30-16.30          pótbefizetés: október 26.           (péntek)   8.00-15.00 november 21.               […]

Ebédbefizetés időpontjai első félévre


Kedves Látogató!   Amennyiben szeptemberi hónapra szeretnének étkezés igényelni gyermeküknek, akkor azt a következő időpontban tehetik meg: augusztus 27. (hétfő) 7.30 – 16.30 Pót befizetés: augusztus 29. (szerda) 7.30 – 16.30   Kérjük a szülőket, hogy azok is személyesen jöjjenek be az ebédbefizetés napján, akik számára ingyenesen biztosítjuk az étkezést, […]

Ebédbefizetés szeptemberre



Az idei, a XI. Wesley Gálát február 24-én rendeztük iskolánkban. A gyümölcsök és kerti növények tarka színpompájába öltözött az épület a földszinttől a második emeletig, hogy a kikelet a jókedvünket látva megérkezzen mihamarabb. Összesen 17 produkció kápráztatta el a vendégeket, a szülőket, a gyerekeket és a pedagógusszakma érdeklődőit egyaránt.  A […]

2018-ban sem maradhatott el a hagyományos Wesley – Gála



Kedves Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2017/2018-as tanév második félévének ebédbefizetés napjai a következőek: január 24.           (szerda)               7.30-16.30 február 21.          (szerda)               7.30-16.30 március 21.         (szerda)               7.30-16.30 április  18.           (szerda)               7.30-16.30 május  23.          (szerda)               7.30-16.30

Ebédbefizetési időpontok a második félévre