Nap szerinti archívum: 2018-09-24


A 2018/19-es tanév kezdését megelőző héten a leendő 1. T osztályosok számára iskolánk Pósz Jenő utcai Tehetséggondozó Telephelyén “Csikótábort” szerveztünk Kreiniker Sándorné osztályfőnök vezetésével. Augusztus 28-31-ig négy napon át különböző játékos, mozgásos, alkotó tevékenység során ismerkedhettek, barátkozhattak a gyerekek osztálytársaikkal, tanítóikkal. A tábor utolsó napján a szülők bevonásával “raktunk fészket”, […]

“CSIKÓTÁBOR”


Szeptember 3-án az esőcseppek áztatta iskolaudvar helyett a tornateremben tartottuk meg családias légkörben az évnyitó ünnepségünket. Az első osztályos csemeték legyőzve izgatottságukat, hangulatos műsorral mutatkoztak be. Iskolánk vezetősége szeretettel köszöntötte a megjelent diákokat és az érdeklődő szülőket.   Mindenkinek eredményes tanévet kívánunk!

Évnyitó telephelyünkön